A Z-Rádió megalapítása
Szerettem volna egy rádiót csinálni, 8 évesen, hogy külföldön tartózkodó testvéreimnek télapóműsort közvetítsek.
A Skype és Msn segítségével oldottam meg.
11 éves lettem amikor sikerült a hangot majd képet az internetre vinni.
Programokat kerestem, internetes partnerek segítettek, ha elakadtam.
Nem szerepelni szerettem volna, hanem adást akartam adni, hogy hallják a testvéreim.
Videó képet is sikerült hozzá szerkesztenem már ![]()
Megalapítottam első rádiómat, a Vi-Zo Rádiót, ami Virág és Zolika nevéből eredt.
Majd úgy éreztem valami nagyobb, jobb kell, ezért megalapítottam az első IGAZI rádiómat a Z-Rádiót, 2006-ban kapott .hu domain nevet.
Itt is egyedül csináltam a weboldalt és a műsorokat is.
A stábom lassan kialakult és szinte az egész családomat bevontam, a testvéreimet és anyukámat, megtanítottam kezelni a programokat.
Apró riportokat csináltunk, mesét olvastunk és már nem csak a családnak szólt a rádióm. Az interneten ez volt az első magyar gyerek rádió.
Ma már vannak műsorvezetőim, akik változatos műsort adnak a Z – Rádióban. A Világ minden tájáról van hallgatónk az internet segítségével.
A technikai és egyéb feladatokat egyedül kezelem, és van egy titkárnőm, akire mindig számíthatok. – Ismeritek ![]()
- Judit, az anyukám.
Mindenben segít, rendezvényekre kísér, weboldalt frissíti, kezeli a programokat, adásügyeletes, vezeti a Z-Napközi délelőtti műsort, fizeti az internetemet stb. a chaten és Facebookon is tartja a kapcsolatot veletek
Magamról
1995-ben születtem, Budapesten élek, három testvéremmel. családommal.
Kedvenc időtöltésem az internet – Weblapok készítése, szerkesztése.
Játékokkal, csak tesztszerűen játszok, ha jó a játék a lapjaimba beszerkesztem,
hogy mindenki kedvére játszhasson vele. – BabyGo, BabyBoy, BabyGirl
A Startlap aloldalain a családommal több mint 40 lap.hu oldalt szerkesztünk.
Az első oldalam a Játékmackó lap volt.
A kedvenc lapom a Háttérkép lap, Gitár lap
A Szépség és a Szépségápolás lapot is szerkesztjük, szépségversenyeken is részt veszünk, zsűritag is vagyok.
Elárulom, a kisugárzást érzem leginkább fontosnak. A mosoly, nyílt tekintet, nyugodtság a szépséget kiemeli.
A budapesti Erkel Ferenc Általános Iskola és Gimnázium volt az első iskolám, majd a negyedik osztály után a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban tanultam, német tagozatos osztályba jelentkeztem. A 8. évfolyam után az Erzsébetvárosi Reform Gimnáziumba kerültem, jelenleg itt végzem gimnáziumi tanulmányaimat.
Egyéb elfoglaltságaim
A Tóth Aladár Zeneiskolában:
- Cimbalom főtanszakon 2001-2002 Farkas Rózsa, 2002-2010 Szakály Ágnes 2010-2011 tanévtől: Tóth Emese, 2011-2012 tanévtől Tóth Andrea a tanárom
- Gitár melléktanszakon (Erőss Erna) 2010-ig
- Gitárzenekar tagja vagyok (Budai Lehel zenekarvezető)
Célom
-Élet
Szeretnék leérettségizni.
A zene közel áll hozzám, ha abbahagynám a zenetanulást, a hamgokkal nem szakítom meg a kapcsolatot.
Hangtechnikusként dolgozok, továbbtanulásom is ebbe az irányba vezet majd.
- Rádió
Interaktív műsort adni nektek és veletek, kedves látogatók, itt a neten.
Igazi élethű, nem szerkesztett, adást adni.
Szuper emberi kapcsolatokat, baráti kört kialakítani.
Normális és káromkodás és gyűlöletmentes társalgást megvalósítani, ahol az életkor nem számít.
Keresem a megfelelő műsorvezetőket akik éjjel is veletek lehetnek, és ha nem tudsz aludni, akkor beszélgetni is képes.
Keresem azokat a műsorvezetőket is akik nappal is képesek kommunikálni veletek, és már vannak is páran akiket szeretnek a hallgatóink.
- Stáb menüpont A csapatunkat nehezen és hosszú időn keresztül alkottuk meg, de megérte a sok munka.
Kiemelném:
Sz@ky aki zeneileg, műszakilag is mindent megtett, hogy jól érezzétek magatokat. Saját rádióját vezeti, tőlünk elment.
Mindig mindenkinek segített és számíthattunk rá.
Keszy, Mex, Luciferkó, akik éjjel és nappal is csak a tietek voltak. Másik rádiónál dolgoznak.
Szilvássy Péter aki külsős riporterünk.
Maci aki Szakit helyettesíti, chatel, zenéket szerkesztett. Szinte minden nap adásban van és kedvenc zenéteket játsza. ![]()
Mónika aki délelőtt és délután is veletek tölti napjait neki már a munka érdemrendje jár. Mindig vidám, kedves hang szórakoztatja a hallgatókat.
Judit, aki a weboldalon mindig csinál valami újat, ötleteit nem győzöm megalkotni, állandó műsor-adásügyeletes és a délelőtti Z-Napközi műsorvezetője.
Megemlíteném a Dj-ket, akik hétről, hétre küldik a friss mixeket és vonzzák a hallgatókat.
Büszke vagyok Niki Beluccira, hogy az internetes rádiók között mi kezdhettük először a mixeit játszani, és mindig pontosan érkeznek a friss z adásba.
A weboldalon is mindig új dolgokat találunk ki, és szerencsére sokan jártok vissza a lapra.
Ha támogatnátok a tevékenységemet, megtaláltok az elérhetőségeken.
Támogatóimnak köszönöm és a partnerek menüben is kiemelem az oldalukat.
Bármilyen támogatás jól jön, kicsi és nagy is, pl. ajándékok a hallgatóknak, játékot szervezünk és kisorsoljuk. Műszaki cikk pl. laptop, fülhallgató, mikrofon…
Bármit elfogadok, hogy jól működhessen továbbra is a Z-Rádió.
Köszönettel tartozom Marosi Antalnak:
-aki megkapta a Magyar Rádió elnökének Nívódíját (1993)
- akinek a Magyar Állami Közszolgálati Rádió újságíró iskolájában a tényfeltáró újságírás műfajában munkásságát tanítják.
- aki megengedte, hogy a Tradió alrádiója legyen a Z-Rádió 2008-ban, és mindig tanulhattam nála én is valami új dolgot a médiával kapcsolatban.
Köszönettel tartozom Dr Tóth Attila
barátomnak, aki Ramsys Kft Igazgatója volt. Sajnos már nincs köztünk, akinek köszönhetem az egész éves rádiós-szerverdíjat 2008-ban és egy laptopot.
És jelenlegi támogatómnak Bredd-nek is köszönöm a lehetőséget és a bizalmat 2008-óta, napjainkig töretlenül.
Amit még csinálok ráérős időmben
Trádió megalkotásában, beindulásában segítettem 2007-ben.
Ez a rádió a mentősök, tűzoltók, katasztrófavédelmi és honvédség mindennapjait mutatja be. Róluk, mindennapjaikról is hallhattok riportokat, de nem csak nekik szól.
2011. áprilisban
hangtechnikus nélkül maradt a trádió, megkértek vállaljam el a munkakört. Technikailag, igazi kihívás, nap mint nap tanulok valamit.
Délutánonként hangtechnikusként dolgozok jelenleg is. Sok érdekes riportot a Z-rádióban is hallhattok, mert itt is lejátszom nektek.
Bredd rádió is szinte testvér rádiónk. Idősebb hallgatókat céloz meg. Kellemes zenét sugároz. A technikai dolgokban segítkezek, weboldal fejlesztésében és mindenben amiben csak tudok. Közös munkánknak sok hasznos dolog az eredménye.
Elkészítettem a – Rádió ERG – Rádiót 2011-ben. Nevét a gimnázium nevéből kapta. Egy iskolai rádió, ahol a tanulók csinálnak felvételeket és kedvenc zenéjüket is hallhatják.
Ez a rádió, már hallható a neten, 2012 január 24-től. Weboldala hamarosan elkészül. NewWaveFM (NWFM) – A legújabb sláger a neten
Segítek a rádió technikai elindításában és hangtechnikusként is dolgozok. Már sok érdekes riport elkészült, ezekből is többet hallhattok a Z-Rádióban. Sokan kedvelitek az autós és kütyüs és a zenekarok bemutatkozásait a Szubjektív hangok műsorokat.
Megszületett 2012. áprilisban, eZo Rádió és a weboldala (eZo-Média)
Első magyar internetes ezorádió.
Elindult új csatornánk, eZo-Rádió néven.
Ez a rádiócsatorna az ezotériával foglalkozik, először a magyar online rádióadók között.
Az adásban meditációs, nyugtató hatású zenék és beszélgetések, riportok szakemberekkel ezoterikus témákról.
Mindenkinek ajánlom ezt a csatornát, aki fáradt és megnyugtató zenét szeretne hallgatni munka közben, vagy azt megszakítva, pár percet pihenne, meditálna. De, ha nem a rádiót hallgatná, akkor a weboldalon csokorba szedve megtalálja a megfelelő meditációs zenét, filmet.
2012. április 14-15: Budapest 100
A mi lakóépületünk is részt vett ezen a rendezvényen.
Személy szerint, testvéreimmel és Szemadám Tamás barátunkkal, zenével járultunk hozzá a látogatók szórakoztatásához. Mindkettő napon 9:00-18:00-ig gitár és cimbalom hangszereken zenéltünk.
A programokról:
Hudetz János emlékére emléktáblát avatott a kapuban Bezdán József és Galánfi András.
Aknay Tibor fotókiállítása Hudetz János házairól.
Róth Miksa mini kiállítás.
Rusz Igor és párja szerb néptánc-előadása.
Boda Béla vidám töltöttkáposzta receptje.
Szeszák Csilla vezetett és beszélgetett a házban.
Beszélgetés a ház legrégebbi lakóival egy polgári lakásban.
A Komód Színház Pepita Társulata Szervusz Szomszéd címmel játszott a ház lakóinak részvételével.
2012. május 4, 5, 6:
Debreceni gitárfesztiválon vettünk részt a gitárzenekarral, vezetője: Budai Lehel
2012. május 9:
Kirándulás az osztályommal a budai hegyekbe. fogaskerekű…
2012. május 16:
Cimbalomtanszak bemutató koncert.
Tóth Aladár Zeneiskola.
2012. május 23, 24, 25:
Erdei tábor az osztállyal, Borjád
Folyamatosan munkálkodok az interneten. 2012. május 10.

